Freeplay! blog

A játékot még Warhawk ajánlotta a PC365 formálódó nagyközönségének, ám nem kapott sok visszajelzést. Érdemtelenül.

"Az év független játéka?" summázta az Indiegames.com a Runman: Race Around The Worldről (a továbbiakban csak a rövid nevét használom). Bár csak egy egyszerű kéddés platformjáték, mégis annyira egyedi és üde, hogy jó eséllyel pályázik a címre.
Kezdődik mindjárt a történettel: a bonyodalom egy világ körüli futóverseny meghirdetésével veszi kezdetét, amire jópáran jelentkeztek. Ám amikor megjelent a címszereplőnk, a többiek mind beijedtek, és haza menekültek. Így hát adva van az eredmény, viszont hősünkben fölmerül két kérdés: "Mit ér egy érdemtelenül megszerzett korona?" "És mit ér a verseny futás nélkül?" Így hát a szervezővel karöltve egyedül vág neki a kalandnak, hogy megérdemelje a díjat.

Összesen hat helyszín hat pályáján tehetjük magunkat próbára, amik között a Super Marióból ismerős módon tudunk választani. A szinteken belül azonban a másik klasszikus platformer, a Sonic kerül előtérbe: végig kell száguldani a pályákon. Hősünk az ugrás mellett még zoomolni is tud, ami itt nem közelítést, hanem a sprintelést jelent.
Meghalni a sima ellenfelektől, de még a szakadéktól sem lehet, így gyorsan végig lehet szaladni a szinteken. Egyedül a világok végi menekülős pályán található főszörnyek olyan ütősek, hogy hősünket kifektessék, a játékos pedig a újrakezdje a szintet – szerencsére ezt akárhányszor lehet.
Viszont az idő mellett van még egy másik jellemző is, a pont. Ezek az ellenőrzőpontokon áthaladással illetve ellenfelek és különféle színű léggömbök likvidálásával szerezhetőek, viszont egyenesen arányosan függenek a lendületünktől is: minél jobban villog a fenti 10-es csík, annál nagyobb lesz a multiplikátorunk. Sőt, a pálya végén érmeket is kaphatunk: 500 pont felett bronz, 750-nél ezüstöt, míg az aranyhoz kereken 1000 szükséges. Gyűjtésükkel az első végigjátszást követően új karaktereket lehet megnyitni, akik mind más tulajdonsággal rendelkeznek.

A Runmanben technikailag minden benne van, amivel akár egy rossz játék is lehetne:
A grafika igen egyszerű, te vagy akármelyik óvodás is el tudja MS Paintben készíteni. A játékmenet az irányokon kívül csak két gombot használ, és az egyetlen felvehető tárgy egy sárkányrepülő, amivel rövid ideig szálldoshatunk. A hangok elég sablonosak, ráadásul a zenei rész lejárt lemez, mivel különböző ősrégi (ezáltal jogdíjmentes) jazz, country és blues számokat implementáltak.
Mégis: a fentiek egy olyan programmá állnak össze, ami ÁÁÁÁÁÁ! hatalmas élményt nyújt. A pályákon érezni azt a sebességet, amit anno az első Sonicok nyújtottak, az átvezető animációk és kommentárok a bevezetőhöz hasonlóan mosolyra, mi több, hangos nevetésre fakasztanak, a történet pedig egy meglepő csavarral zárul. De a legfontosabb: az egész játékot áthatja a nagybetűs VIDÁMSÁG. Egyedül a későbbi főellenfeles pályák nehézek, de ha emiatt ódzkodnál tőle, akkor soha sem fogod megtudni, hogy milyen is egy forgószél elől Luis Armstrongra (a What a Wonderfull Word-öt éneklő legenda) menekülni.

Hangulata alapján szívesen adnék 10 pontot a játékra, ám pár technikai dolog miatt mégsem teszem. Az egyik, hogy nem jegyzi meg a teljes képernyős beállítást, mert mindig ablakban indul - jó, nem katasztrofális, de zavaró. Mint ahogy a korábbi verzióban a mentett állás betöltésekor fülugró hibaüzenet sem szép látvány, igaz, ezt javították. Ezen felül hősünket néha balra zúmol, amikor a jobbrát nyomjuk, illetve kár, hogy a világok végi animációkat nem lehet újra megtekinteni.
Ám ezek csak apróságok, amik nem vonnak le semmit a Runman értékéből, mert mindezeket feledteti a pályák végén áthaladáskor felcsendülő JEEEE! kiáltás. Rég találkoztam már ennyire vidám programmal.