Regisztráció

x
Regisztráció
A regisztráció első lépéseként add meg az e-mail címedet!

Necroman Mk2 blogja

Freeplay! blog

Olyanról hallottam már, hogy egy autós játékot belső nézetből játszunk. Sőt még olyanról is, hogy egy autós játékot egérrel játszunk. De hogy a kettő egyszerre legyen jelen?! Lehet ezt még fokozni?!
A válasz: igen. Például azzal, hogy a sofőr egy medve.





De mert a medvék köztudottan nem tudnak vezetni, ezért a játékban medveként kell kezelnünk a járművet. Vagyis: egyetlen jobb mancsunk használatával kell a kocsi belső vezérlését irányítani, ez alatt értve a gázt, a féket, a kormányt, a váltót (automata, de az előre hátra irányokat nekünk kell megmondani), meg egyebeket.
A készítő Justin Smith már ezzel hatalmas kreativitásról tanúsított, viszont ezt még megfejelte az autós programok hagyományait felrúgó játékmenettel. A helyszín ugyanis nem közút vagy versenypálya, hanem egy park, ahol a medvénknek a téli álomra kell élelmet raktározni.
Ebből a helyszínen kettő van: hal és málna. Ezekre a pontokra hajtva a kocsinkba potyog az imádott falat, amiket manuálisan fölfalva gyűjtjük az élelmet. De vigyázzunk, mert a tél vészesen közeleg, s a szintidő lejártáig nem ettünk eleget vagy ha igen, de nem jutunk barlangba, akkor egy game over kíséretében betemet a hó.



HOL TANULTÁL VEZETNI, TE ÁLLAT?!

A játék DOS korszakot idéző grafikája senkit se tévesszen meg, az EB technikailag egy igen komoly program. Ha pl. nekimegyünk egy fának, akkor jobb esetbe néhány juharlevél vagy toboz esik be a tetőablakon, rosszabb esetben viszont darazsak, illetve egy borz is zavarhatja élelemszerzési munkánkat. Ja, és majd elfelejtettem: nem mi vagyunk az egyetlen macik, akik vezetnek, mert szerte a parkban több, hozzánk hasonlóan bundást láthatunk a kocsikban.
Már ha megszokjuk az irányítási metódust, emiatt az EnviroBear 2000-t csak azoknak ajánlom, akik fogékonyak a kreatív újító dolgokra. Ha viszont szívügyed az autós programok, akkor inkább kerüld!



Értékelés: 6 pont

Hivatalos honlap:

http://gamejolt.com/freeware/games/action/enviro-bear-2000/211/
Hozzászólások
10. márc 05. #2
Necroman Mk2

“Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!" "FreePlayer & IndieGamer (PC)”
Hát igen, a borz nagyon kellemetlen tud lenni :)

10. márc 04. #1
Zsolti

“I Gotta Believe!”
Ez halálos, beesett a borz a kocsiba, és felfalta a málnát. XD Aranyos játék.

Necroman Mk2

28 éves fiú Szekszárd / Tolna
962 napja regisztrált

“Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!" "FreePlayer & IndieGamer (PC)”
Archívum
+ 2011. december (1 bejegyzés)
+ 2011. szeptember (1 bejegyzés)
+ 2011. augusztus (1 bejegyzés)
+ 2011. július (2 bejegyzés)
+ 2011. június (2 bejegyzés)
+ 2011. május (1 bejegyzés)
+ 2011. április (1 bejegyzés)
+ 2011. március (1 bejegyzés)
+ 2011. február (1 bejegyzés)
+ 2011. január (5 bejegyzés)
+ 2010. december (2 bejegyzés)
+ 2010. november (4 bejegyzés)
+ 2010. október (3 bejegyzés)
+ 2010. szeptember (1 bejegyzés)
+ 2010. augusztus (3 bejegyzés)
+ 2010. július (3 bejegyzés)
+ 2010. június (1 bejegyzés)
+ 2010. május (5 bejegyzés)
+ 2010. április (3 bejegyzés)
+ 2010. március (4 bejegyzés)
+ 2010. február (7 bejegyzés)
+ 2010. január (4 bejegyzés)
+ 2009. december (4 bejegyzés)
+ 2009. november (7 bejegyzés)
+ 2009. október (9 bejegyzés)
Kedvenc blogjaid
Ahhoz, hogy kedvenc blogjaid lehessenek regisztrálnod kell!
Kiemet bloggerek

FlashFan

Minden napra egy flash játék! [18+] Europe Map Strip (0)

Deadpool

Deadpool's Blog Cabal Online (2)

elvis

Developer's diary Szalagszakadás (2)

liquid

Agymenés, videojátékokról Vissza az egész (4)



© Copyright - 365Media Kft. - Minden jog fenntartva! Az oldalon publikált
minden tartalom a 365Media Kft. tulajdona, felhasználása, csak a
365Media Kft. írásos engedélyével lehetséges!