Regisztráció

x
Regisztráció
A regisztráció első lépéseként add meg az e-mail címedet!

Necroman Mk2 blogja

Freeplay! blog

[Freeplay] Alien Swarm teszt

2010-07-31 21:37:48

Önmagában véve hírnek is kevés lenne az, hogy a Steamre fölkerül egy új játék. Ám mert a fejlesztője a tulajdonos Valve, és - ami sokkal fontosabb - ingyen adják a nagyközönségnek, így jobban a látóterembe került.




Maga az Alien Swarm nem teljesen új játék, hiszen pályafutását az Unreal Tornament 2004-es epizódjának modifikációjaként kezdte. Lényegében ezt adták ki egy önálló programként.
Ha röviden kellene jellemeznem, akkor azt mondanám: egy izometrikus nézetbe oltott kooperatív túlélő multi játék. A szemléltetés végett azt is mondhatnám, hogy a Shadowgrounds keresztezése a Left 4 Deaddel.
A játék a hófödte Jacob bolygó bányásztelepén játszódik. A kampány hét részre tagolódik, ezen kell kis, maximum négy fős csapatunknak átvergődnie, közben a minket biztos távolságból utasító felettesünk parancsait teljesíteni. Ezek egyben a küldetések, amik az egyes pályák közti továbbjutáshoz szükségesek: robbants fel vagy égess el valamit, indítsd be a reaktort, stb., végezetül pedig juss el a kijáratig.



Bevetésre készen a Csipet-csapat.

A nehézség lineárisan növekszik, és míg az elején csak mezei rusnyaságok támadnak ránk, addig később megjelennek a savbombát köpő meg páncélozott behemótok is, de a HL-ből ismerős gonarch és az Alien filmek arcra ugró parazitája is tiszteletét teszi.
Minden játék elején megválaszthatjuk a kasztunkat és a felszerelésünket. Összesen négyféle képesítésű emberből válogathatunk: lehetünk csapatvezetők, nehéz-gépfegyveresek, orvosok valamint technikusok. Az első három gondolom nem igényel bemutatást: az első mezei zsoldost testesíti meg, a második tud gépágyúkat összeszerelni és működtetni, a harmadik pedig gyógyít. Az utolsó kaszt tagjai tudnak csak egyes kapcsolókat egy forgatós minijáték segítségével működésbe hozni, valamint lőszeres dobozokat is pakolhat a többieknek és magának is. Amúgy a legtöbb dolgot mindenki cipelheti, viszont az RPG-kből ismert karakterlap alapján nem mindegy, hogy kire mit bízunk.
A pályák után a játékosok XP-t kapnak, amivel szinteket lépnek. A level up felirat mellett ez új felszereléseket is jelent, amikből minden menet előtt válogathatunk.



Ugye te sem láttál Dohányzás és nyílt láng használata tilos! táblát?

A játék hangulata döbbenetes, leginkább a Valve zombis lövöldéjéhez hasonlít. A kisebb pihenésnyi szüneteket az idegenek vad ostroma követi, amiket gépfegyver-ropogással viszonoztok. Közben a karakterek folyamatosan kommentálnak, néha elhangzik egy "Reloading!" vagy egy "Medic!" kiáltás a szörnyek visítozása közepette. Még a monitor innenső felén is érezzük az űrruhás szereplők túlélésért folytatott harcát! A játékot a Source motor hajtja, és a maga kicsit stilizált dizájnjával nagyon is pofás (bár egyeseknek ódivatúnak tűnő) végeredményt ad.
Két dolgot tudnék csak felhozni hibának. Az egyik, hogy nem tudunk a játékban nevet változtatni, azaz a szereplőnk a Steam account nickjét használja majd. A másik pedig a soványka Offline lehetőség, ugyanis ellenben a multi Doom-szerűen felépített kampányával itt csak a második pályán tudunk játszani a botokkal. Persze egy ilyen játék esetében a több játékos móka a lényeg, de sokan örömmel vennék, ha a teljes kampány „egyedül” is végigvihető lenne.



Hősünk élete utolsó pillanatában tudta meg, hogy az ötös lottó főnyereménye...

A Valve fórumán találtam egy érdekes bejegyzést, hogy miért ingyenes ez a játék. Többek közt azzal indokolták, hogy ez még nem a teljes program (közbevetés: ez csak azért fura, mert sehol sem találkoztam demo, shareware vagy beta felirattal...), valamint ezzel a Valve megújult a Steam felhasználótáborát kívánta növelni. Hogy mennyire nagy vonzerő egy igényesebb ingyenes játék, azt nem tudom megmondani, de egy biztos: az Alien Swarm egy remek madártávlatű co-operativ program, amit idegenekkel és a barátaiddal (pontosabban: a Steam-es barátlistádon szereplőkkel) is kiváló élményt nyújt!



Értékelés: 8 pont

Hivatalos honlap:

http://store.steampowered.com/app/630/

Megjegyzés: az Alien Swarm a következő konzolparancsok kiadásával FPS módban is játszható (csak a plafon hiányát kell megemészteni):
firstperson
asw_hide_marine 1
asw_controls 0

A végére pedig egy kis kedvcsináló:
Hozzászólások
10. aug 07. #7
axl

“”
Jó teszt, jó játék. ;)

Annyit azért pontosítanék, hogy a lőszeres ládát és a sentry-t is mindenki használhatja.
Az meg, hogy a Steam-es nicknevet adja felhasználónévnek egyáltalán nem tragédia, mivel azt bármikor meg lehet változtatni.

Azért a Valve elég komoly reklámot nyomat a megújult Steam-nek: az Orange Box összes játéka megkapta a Cloud és Steam Achievement támogatást, valamint a SteamPlay és engine-update-et, ugyebár a Portal egy ideig ingyenes volt, most meg az Alien Swarm. Jól csinálják! Amíg mi, játékosok profitálunk belőle, addig ez egy jó tendencia.

(Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy az AS ingyenes voltából kifolyólag, és mert sapkát lehet szerezni vele a TF2-ben, elég sok embert megmozgatott. Szerintem a demo jelleg a tartalomnak szól, ezt nem kell külön kiírni, szerintem érezhető rajta a "mod-szag". Ami persze nem baj, mert ugyanez az első L4D-re is igaz volt, pedig az egy teljes árú dobozos játék volt. Mondjuk azért remélem, hogy fog új kampányokat kapni az AS is...)

10. aug 06. #6
ProEvoFan

“”
jó teszt!
"steames" haverokkal szét toltuk már:)
van aki már 50 órát belenyomott:D
mi is sokat beszéltünk, h miért ingyenes, szerintünk is Steam reklámra találták ki

10. aug 04. #5
Necroman Mk2

“Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!" "FreePlayer & IndieGamer (PC)”
Semmi gond, persze, hogy jól esett!
Csak tudod: Szerénység... :D

10. aug 03. #4
Somax22

“"If you want peace, prepare for war."”
Bocs, hogy dicsértelek.

10. aug 03. #3
Necroman Mk2

“Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!" "FreePlayer & IndieGamer (PC)”
No, azért ennyire nem kell ömlengeni! :)

10. aug 03. #2
Somax22

“"If you want peace, prepare for war."”
Istenem, miért nem veszitek egyszerűen fel Necroman Mk2-t?
Megérdemelné, nagyon jók az irományai, szívesen látnám a szerkesztőségben.

10. júl 31. #1
Necroman Mk2

“Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!" "FreePlayer & IndieGamer (PC)”
Minimum gépigény:
Windows 7 / Vista / Vista64 / XP
Pentium 4 3.0GHz
1 GB (XP) / 2GB for (Vista/7) memória
DirectX 9 kompatibilis videokártya 128 MB VRAM-mal és Shader Model 2.0-val (ATI X800 / NVidia 6600)
Legalább 2.5 GB szabad hely
DirectX 9.0c kompatibilis hangkártya

Ajánlott gépigény:
Windows 7 / Vista / Vista64 / XP
Intel core 2 Duo 2.4GHz
1 GB (XP) / 2GB (Vista/7) memória
DirectX 9 kompatibilis videokártya Shader model 3.0-val (NVidia 7600 /ATI X1600)
Legalább 2.5 GB szabad hely
DirectX 9.0c kompatibilis hangkártya

Necroman Mk2

28 éves fiú Szekszárd / Tolna
858 napja regisztrált

“Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!" "FreePlayer & IndieGamer (PC)”
Archívum
+ 2011. december (1 bejegyzés)
+ 2011. szeptember (1 bejegyzés)
+ 2011. augusztus (1 bejegyzés)
+ 2011. július (2 bejegyzés)
+ 2011. június (2 bejegyzés)
+ 2011. május (1 bejegyzés)
+ 2011. április (1 bejegyzés)
+ 2011. március (1 bejegyzés)
+ 2011. február (1 bejegyzés)
+ 2011. január (5 bejegyzés)
+ 2010. december (2 bejegyzés)
+ 2010. november (4 bejegyzés)
+ 2010. október (3 bejegyzés)
+ 2010. szeptember (1 bejegyzés)
+ 2010. augusztus (3 bejegyzés)
+ 2010. július (3 bejegyzés)
+ 2010. június (1 bejegyzés)
+ 2010. május (5 bejegyzés)
+ 2010. április (3 bejegyzés)
+ 2010. március (4 bejegyzés)
+ 2010. február (7 bejegyzés)
+ 2010. január (4 bejegyzés)
+ 2009. december (4 bejegyzés)
+ 2009. november (7 bejegyzés)
+ 2009. október (9 bejegyzés)
Kedvenc blogjaid
Ahhoz, hogy kedvenc blogjaid lehessenek regisztrálnod kell!
Kiemet bloggerek

FlashFan

Minden napra egy flash játék! [18+] Europe Map Strip (0)

Deadpool

Deadpool's Blog Cabal Online (2)

elvis

Developer's diary Szalagszakadás (2)

liquid

Agymenés, videojátékokról Vissza az egész (4)



© Copyright - 365Media Kft. - Minden jog fenntartva! Az oldalon publikált
minden tartalom a 365Media Kft. tulajdona, felhasználása, csak a
365Media Kft. írásos engedélyével lehetséges!