Ha szinten akarjuk tehát tartani magunkat, akkor sok pénzt kell keresnünk. Ahhoz pedig harcolnunk kell, sokat. És itt jön be a képbe a fiatal MMO-k, a kevésbé ambíciózus online rpg-k nagy buktatója, a harc menete, kinézete. Az Aion-nak pedig ez szimplán és egyszerűen az egyik legkiemelkedőbb része. A harcok itt látványosak, az irányítás kifejezetten reszponzív, a képességek jól átgondoltak, és a Chain rendszer pedig biztosít minket arról, hogy amint izommemóriába kerültek a rotációk, akkor egyfajta hipnotikus vérszomj kerít majd hatalmába, ha egy ellenfelet meglátunk a közelben. A “kombózás” itt úgy ki, hogy minden kasztnak akad 2-3 lánca, amelyben vannak első szintű képességek, amelyek elhasználása után az adott láncban utána következő képességet használhatjuk el ugyanazt a gombot megnyomva.


Hogy egy egyszerű példán át illusztráljuk a kombókat: a kezdő mágus rendelkezik egy tűzlabdával és egy jeges lövedékkel – mindkettő egy-egy láncot indít el. A tűzlabda után értelemszerűen egy még erősebb második robbanást küldhetünk rá az ellenre, a jeges támadás után pedig – meglepetés – egy, az ellenfelet pár másodpercre kiütő jeges csapás következik. Az első skill elhasználása után dönthetünk, hogy folytatjuk az elkezdett láncot, vagy a másikba vágunk bele, ez utóbbi amúgy általában erősen ellenjavallott, hiszen sok támadás a későbbiekben úgy lesz kialakítva, hogy csak 10-12 másodperc pihenés után használhatjuk újra. Ami azt jelenti, hogy kialakul a mágikus rotáció, két-három összefűzött lánccal, amit álmunkból felébresztve is vágni fogunk. A harc ösztönössé válik, az animációk és az effektek látványossága, a támadások “súlya” miatt pedig mindig úgy érezzük, picit mi is részesei vagyunk az egésznek. Sokat segít a dolgon, hogy az Aion könyörtelen: egy velünk nagyjából egy szinten lévő szörnyet még nyugodtan elintézünk, kettőt megtámadva azonban vért fogunk izzadni a győzelemhez (hacsak nem vagyunk NAGYON jók és jól felszereltek) – a három pedig szinte mindig garantált halálhoz vezet. A halál pedig ebben a játékban rossz. És ezzel el is érkeztünk az Aion Jolly Jokeréhez, a 19-re lapot húzásához, az Abyyshoz.


A korai értékelések bevallott és picit talán furcsának található problémája az, hogy az első húsz szinten semmit, de semmit nem lehet látni abból, amit a játék legfontosabb részének tartanak: ez pedig az Abyss. Az Abyss gyakorlatilag a világ pulzáló tűzgolyója körül lebegő hatalmas romos épületmaradványok, szigetek, elhagyott vagy épp nagyon is belakott erődök összessége. Az erődökben különleges boltosokat és mágikus kincseket rejtő labirintusokat érhetünk el – nem véletlen tehát, hogy mind az Elyos, mind az Asmodian játékosok célja az, hogy ezt a Balaur frakciótól előbb elfoglalja, később pedig az esti órákban lezajló ostromok idején meg is védje.


Az Abyss persze ennél jóval több, ugyanis a száznál is több, méretben és látványban is impresszív szigetecske megannyi elit és “hétköznapi” szörnyet is tartogat, amelyek nem csak a szokásos tárgyakat dobhatják el, hanem a kasztokat különlegessé tevő Stigmák felhasználásához fontos alapanyagokat (Stigma Shard), és minden szörny megölése után Abyss pontot kapunk (játékosok után is, persze), amelyekből kifejezetten az ember ember elleni összecsapásokat megkönnyítő felszereléseket vásárolhatunk. Persze a pontok tizesével jönnek, nekünk meg több tízezer kell majd egy-egy jobb tárgyhoz. De jaj annak, aki nagyon belefeledkezik a szörnyek megölésébe, hiszen gyakran előfordul majd, hogy a békés farmolás közepette a földön mellettünk három-négy hatalmas szárny árnyéka jelenik meg, mi pedig tudni fogjuk: az ellenséges frakció megérkezett. Mi pedig meghalunk.

Az első lépések Bátran kipróbálható