Tizenkét éve jelent meg a Starcaft, a Blizzard fémjelezte játékokat pedig sokan jól ismerjük: egy végletekig csiszolt koncepció, amit aztán semmilyen divathullám nem billent ki az egyensúlyából. Ennyi idő eltelte után azonban gondolhatnánk, hogy a műfaj fejlődését követve felmutat néhány újdonságot, vagy legalább saját kútfőből merítve (Warcraft III hős rendszere) továbbörökíti azokat. De nem. A Starcraft II lényegében ugyanaz maradt.
Legalábbis nagyjából. A múlt hónap végén elkezdődött bétába szerencsére mi is kaptunk meghívást, amit persze balgaság lett volna visszautasítani. A most következő beszámoló tehát a szóban forgó multiplayer béta élményeiről szól.

Azonban még mielőtt nekiesnénk magának a játéknak, tegyünk egy gyors kitérőt a komoly változásokon átesett háttérről, vagyis a Battle.net-ről. A Blizzard honlapjára ellátogatva egy ideje már konstatálhattuk a fejlődést. Egy pofás, stabil, és nem utolsó sorban praktikus belépő rendszer központosította a Blizzard játékokat. Nevünk alá gyűjthetjük az összes megvásárolt Blizzard terméket, sőt, mindegyiket le is tölthetjük. A fejlesztő / kiadó óriás célja egyértelmű: tető alá hozni a világ egyik legnagyobb PC-s játékos közösséget, mindezt a saját zászlajuk alatt.

A Warcraft megszületése óta a Blizzard gyakorlatilag csak időtálló tételeket fejlesztett. Ennek okai szerteágazóak, és jelen esetben annyira nem is fontos, hogy mik ezek, de ez az elvitathatatlan tény részben megmagyarázza, hogy a Starcraft II miért nem változott látványosan. Ugyanis nem változott. A bétában 1 vs 1 illetve 2 vs 2 meccsek lejátszására van mód. Az előbbi a rutin, a gyorsaság, és csak az óvatosan adagolt taktika függvényében zajlik. A legtöbb ilyen játszma 5-10 perc alatt lefut, ergo itt hatványozottan érvényesül a hotkey rendszer ismerete, a több irányba történő figyelés, valamint a nyers gyorsaság. Az utóbbi esetében már van idő a komolyabb terjeszkedésre és fejlesztésre, és ennél fogva a cselesebb taktikák kidolgozására (pl. az ellenfél megfigyelésén alapuló gyártásnak és fejlesztésnek).

A pályák ezúttal is profin kidolgozottak és jól átgondoltak. Az első komolyabb változtatás e tájékon keresendő: a terep szintkülönbségei, melyeket csak bizonyos földi, valamint természetesen a légi egységek hághatnak át. Ilyen a protoss lépegetője, vagy a terran jetpack-kel felszeret fenegyereke, a reaper. Ezzel a tényezővel nem is bántak szűkmarkúan a pályatervezők, ami örvendetes, hisz ezzel komoly stratégiai opciók nyílnak meg az első részhez képest. Ennek ellenére még most is gyakori jelenség a játékosok körében, hogy a szárazföldi feljárókat (melyeken bárki közlekedhet, és jellemzően csak egy van egy bázis környékén) torlaszokkal építik tele a védelem jegyében. Az óvatlanabb stratégákat ezzel a trükkel fel lehet tartani, ám hosszútávon ez a taktika az ominózus egységekkel már könnyen kicselezhetőek.
Hasonlóan a szintkülönbséghez két másik, új tereptárgy is tovább színesíti a repertoárt. Az egyik a sűrű növényzet, mely ugyan áthatolható, de a látási viszonyokat komolyan redukálja. Vagyis egy olyan falként operál, mely a meglepetés és a rajtaütés szerelmeseinek lesz kedvére. A másik a természetes blokád, vagyis hatalmas kőrakások, melyek szintúgy bázisok közelében, valamint potenciális erőforrások közelében helyezték el. A szolgált cél megint csak egyértelmű: az óvatlanul berendezett bázis gyenge pontja, ha a lebontható blokádot nem kezeljük potenciális veszélyforrásként. Az erőforrásokban gazdag területek is le vannak zárva, hogy ne tudjunk a játék elején terjeszkedni ezekre a helyekre, csak ha már támadó egységekkel is rendelkezünk.

Egységek, grafika, Battle.net